2011. szeptember 12., hétfő

Interjú és játék - in a leaf house


Bemutatkoznál azoknak, akik nem ismernek?

Elza vagyok, becsületes nevemen Fischer Melinda, 23 éves. Székesfehérvár közelében élek és dolgozom, szabadidőmben készítem a leaf house név alatt fellelhető kiegészítőket, rajzokat.

Mióta része az életednek a kreatív alkotás?

Azt hiszem 3 éves korom óta, amikor is telerajzoltam csillagokkal a lakásunk falát. Komolyabbra fordítva a szót, mondhatjuk, hogy születésem óta, édesapám farag, édesanyám gyönyörűen rajzol, mesékből vett illusztrációk, falfestmények vettek körül, üvegek, kerámiák. Konkrétabban 11 éves korom óta foglalkozom a kreatív oldalammal, versenyekkel. Rajz- és irodalomszakos osztályfőnököm volt, amiért máig hálás vagyok.

Mikor született meg az in a leaf house ötlete?

2010 tavaszán jutottam el odáig, hogy szeretnék egy felületet, ahova feltölthetem a dolgaim. A nevet egy akkor hallgatott Animal Collective szám, és a természetszeretet adta. Sosem tartottam magam túlzottan tehetségesnek, a blog sem kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy másoknak megmutassam a munkáim, s azt, ami bennem van, csupán úm. egy színekkel tarkított, elektronikus naplónak,ami később nyilvános lett. Sokáig előtérben is voltak a személyes, szöveges bejegyzések, majd elkezdtem többet foglalkozni a fával, így a gondolataimat egy másik síkra tereltem át.

Emlékszel, mi volt az első alkotásod ezen a néven?

Ha a legelejétől számítjuk, egy rajzot töltöttem fel először, ami nem volt friss, de szerettem. Ha a kiegészítőkről van szó, büszkeséggel talán a Piroska-nyakbavalóra mondtam először, hogy a leaf house név alatt készült, 2010 szeptemberében. Azóta már megjárta Edinburg-ot is, szóval jó sora van.


Hogyan, miből inspirálódsz?

Zenéből, ez a legfontosabb, főként bakeliten, recsegve...ált. 60-70-80-as évek, bár mostanság inkább Grizzly Bear...folk,jazz,rock,törzsi,talán csak alvás közben nem hallgatok semmit. Persze ugyanúgy jelen van nálam is az irodalom, az illatok, a formák...az ősz színei,a népművészeti motívumok...sétálóutca, emberek hanglejtése. Bár színesben működöm, és semmilyen szempontból sem látszik a munkáimon, de a fekete-fehér filmek is nagy hatást gyakorolnak rám.
Rendelés esetén igyekszem végigvenni az illető személyes profilját, s kiszúrni egy olyan dolgot, képet, zenét, írást, ami hozzám is közel áll. Utána abból merítek, s így, ha alapvetően nem is az én ízlésem szerinti dolgot készítek, mégis magamra tudom formálni annyira, hogy míg a rendelőnek öröm lesz viselni, nekem öröm legyen készíteni.

Nagyon tetszik a stílusod. Tudatosan alakítottad ki, vagy jön magától?

Jó kérdés...nem hiszem,hogy lenne egyáltalán stílusom,több anyaggal alkotok különböző dolgokat,a rajzaim sem egy séma,egy bevett szokás,vonalvezetés alapján készülnek. Egymás mellé próbálgatok színeket, felületeket, mintákat, ha elégedett vagyok, a többi általában jön magától, nem tervezem meg előre. Legfeljebb abban az esetben, ha mozaikozom.
Gyapjúfilc esetén volt már, hogy háromszor visszabontottam a hímzést, míg elértem odáig, hogy nem grimaszolok,de szeretem ezt így, hirtelenjében. Nem mondhatnám, hogy egy összeszedett ember vagyok.

Többféle anyaggal és technikával dolgozol. Hogy esett ezekre a választásod? Van kedvenced közülük?

Valószínűleg ha anno nem bontjuk szét egy szekrényünket, neki sem kezdtem volna kiegészítők készítésének. Adott volt egy darab fa, fűrészeltem, csiszoltam, majd kipróbáltam, hogyan mutat rajta az akril, mennyiben más ez, mint papírra vetni valamit. Közel sem lett hibátlan, de a mai napig hordom, azóta pedig szeretem azt hinni, hogy jobban megy. Többnyire újrahasznosított anyagból dolgozom,ritkább esetben készen vásárolt,méretre vágott fa lapokból.
Gyapjúfilcet anno a mysliborki-figurák öltözékéhez vettem, s innen haladtam tovább. Egymásra öltöttem pár színt, gyöngyökkel, gombokkal...vidám volt, egyszerűen elkészíthető,szerethető. Rendszeresen talán nyár eleje óta foglalkozom vele. Egy kicsit mindig jobb kedvem lesz tőle, mint amilyen az adott pillanatban alapvetően van, és jó türelemjáték.
Szeretem felhasználni a kezem ügyébe kerülő dolgokat, igazából nem én választom őket, csupán az utamba akadnak, nekem pedig muszáj kezdenem velük valamit, legyen az textil, kő, nád, barackmag, organza, selyemszalag...de a legkedvesebb a fa marad,mivel az áll a legközelebb a szabadkézi rajzhoz. Kötetlenebb és aprólékosabb.

Tanultál valahol rajzolni? Igazán különleges képeket készítesz.

Csupán az általános iskola felső osztályaiban, és ezzel párhuzamosan a helyi zeneiskola délutáni rajzóráin,5 éven át, hetente kétszer, ahogyan kerámiázni is, de utóbbival nem foglalkoztam sokáig. Sok technikával, művésszel, stílussal ismertettek meg, sok szabad teret hagytak. Nem a technikai tudásunkat igyekeztek javítani, inkább megtanítani, hogy sokkal jobb a saját képzeletből, elméből táplálkozni, mint követni egy száraz szakszöveg útmutatásait, vonalról vonalra. A mai napig nem tudok fényképhű rajzot készíteni, részint kopirozásnak tartom, kreativitás nélkül, így alapvetően nem az én műfajom.

Mit jelent számodra az ékszerkészítés? Hobbi, hivatás, szenvedély?

Abszolút hobbi, nem kényszeres dolog. Amikor jólesik, van ötletem, elkészítem,ha nincs,nem erőltetem. Kettő ugyanolyat, ha mód van rá, nem készítek. Mivel nem vagyok jelen egy nagyobb téren, már nem érzem szükségesnek, hogy folyamatosan, naponta készítsek kiegészítőket, hogy megújuljak. Örülök annak, ha van, akinek tetszik, amit készítek, de ellenkező esetben sem gondolnám azt, hogy feleslegesen alkotok. Amíg a készítés örömöt jelent számomra, addig minden rendben. Ami nem áll hozzám közel, nem vállalom el, sem a rendelő, sem én nem lennénk elégedettek.
 
Mivel foglalkozol, ha nem alkotsz éppen?

Egy antikvitásokkal foglalkozó üzletben dolgozom, alkalomadtán könyvelek, korrepetálok, kicsiknek tartok kreatív foglalkozást, barátokkal közösen festek szobafalakra. Igyekszem változatosan használni az időmet, és kihasználni azt, amiben jártas vagyok.
Emellett persze ugyanúgy mászkálok a nagyvilágban, mint a többi fiatal, szeretek utazni, remélem,a jövőben több lehetőségem is lesz erre.

Hogyan képzeled magad 5-10 év távlatában?

Izlandon egy gleccser közepén. Viccet félretéve egy stabil alapot szeretnék, biztos anyagi és családi hátteret, de nem hiszem, hogy más 30 körüli elképzelései nagyon különböznének ettől. A leaf house-t szeretném megtartani a mostani, többnyire barátságos berkében, nem vágyom sem elismerésre, sem hírnévre, csak a kreatív alkotásban szeretnék részt venni, ahogyan eddig is. Utazni, nyelveket tanulni, más technikákkal, kultúrákkal megismerkedni,természetközelben élni.

Kérlek mutasd be a nyereményt az olvasóknak!

Két fő vonalamból, a gyapjúfilcből és a fából hoztam egy illetve két darabot. Előbbiből egy nyárbúcsúztató/őszkezdő nyaklánc, közepén egy gombbal és egy tűzzománc koronggal, organzából és hímzőfonalból kialakított fénnyel, napkitöréssel. A legnagyobb filckorong átmérője kb. 6 cm. Utóbbiból egy csillagok közt álmodozó ír manócska, akrillal festve, lakkozva. Az átlók kb. 4,5 cm-esek. és egy fülbevalót,mely egy vidám testvérpár,két fele különböző,de egy gyökerű,átlója kb. 5 cm. Remélem, örömét leli majdan benne leendő gazdája.

JÁTÉK!!! 

Szabályok:
Figyelem! Kis változás történt, jól olvassátok el a szabályokat!
Akinek nincs FB profilja, az legyen mindkét blog nyilvános követője!!

1. Legyél a feminine punch blog nyilvános (!!) követője. Kattints oldalt a feliratkozás a webhelyre gombra.
2. Legyél tökviskó FB oldalának rajongója (milyen néven)
3. Hagyj itt egy megjegyzést a neveddel (amivel követed a blogot!) és az email címeddel (ezen értesítelek, ha nyertél)


Plusz: tüntesd fel a szerzett plusz esélyeket is!!

Figyelem! Csak akkor veszel részt a játékban, ha mindhárom pontnak eleget tettél!!

Plusz esélyek szerezhetők:
- Ha a feminine punch Facebook oldalának rajongója vagy. (milyen néven)
- Legyél az in a leaf house blog nyilvános követője
- Ha megosztod a FB adatlapodon (Erről csak prt sc képpel való igazolást fogadok el!!)
- Ha írsz a blogodban egy bejegyzést a játékról a játék képével és linkkel együtt.
- Ha kiteszed a blogod oldalsávjába a játék képét visszamutató linkkel.
Utóbbi kettőnél a linket tüntesd fel, hogy ellenőrizhessem.

Határidő: szept. 19. hétfő, éjfél


A nyertes a három felajánlott ékszer közül választhat!! 

Remélem érthetőek a szabályok, sok sikert mindenkinek! :)


Elzának pedig köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok neki! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése